Egy tavaszi és egy nyári fesztivál szezon után milyen játszani a Dicsőség dalait? Olyan, ahogyan vártátok?

Borzasztó nehéz játszani őket, mert abban a pillanatban, ahogyan színpadra raksz egy dalt az összes addigival viszonyba kell kerüljön. Minekután a legutóbbi lemez dalai állnak hozzánk a legközelebb, jelenleg az az állításunk a világról, így furcsa módon nem a régi dalokat nehéz játszani, hanem az újakat. Voltaképp úgy kell elzenélnünk az új dalainkat, hogy megtalálják a maguk dialógusait a 30Y összes többi dalával. Folyamatosan formálódnak a dalok koncertről-koncertre.

​

Mekkora dalmennyiség forog nálatok egy-egy turnén?

Viszonylag nagy a forgás, kicsivel több, mint 50 dalt játszunk a szezonban. Ebből a mennyiségből áll össze az a 18-20, amit egy koncerten játszunk. Az van, ha nem látnánk magunkon és az ízületeinken a kort, akkor is tudnánk, hogy sok idő eltelt már, mert ott vagyunk nagyjából 100 megírt dallal. Akárhogy is van, minden egyes koncert szembesülés azzal, hogy mi ezek a dalok vagyunk, ezek képviselnek minket.

​

Nem csak sok dal forog, hanem sokféleképpen is álltok színpadra. Van már kocsmakoncert, van mikor Papával ketten, van mikor a Bezzegakurvabeckek-ként vagytok.

Minden, amit a 30Y-ba energiaként, világállításként létrehozunk az mind a kényelmetlenségből, a kételyből, a bizonytalanságból az identifikálatlanságból jön létre. Nem akarunk beledőlni a kényelembe és a biztonságba, sokkal inkább beledőlünk a véletlenekbe. Azt hiszem, ez van bennünk, amikor sokféle módon játszunk. Szeretem a szerzői esteket, mert nagyon más a szerkezete a daloknak. Ha egy dal nem áll jót magáért egy szál gitáron, akkor azzal a dallal baj van, vagy az előadóval van baj aktuálisan. Egy-egy ilyen kétség létre tud hozni új dalokat, új helyzeteket, ráismeréseket. Tulajdonképpen az a helyzet, hogy akusztikus gitárral eljátszani egy dalt, az azt jelenti, hogy odáig bontok vissza egy dalt, amikor a zenekarnak először megmutattam, mint ötlet. Amikor Papával játszunk, pedig ugyanez működik csak éppen más aspektusból. Abban az esetben tök máshol vannak a dalok dinamikái. Persze megvan az a kényelme is a szerzői esteknek, hogy hiába játszom én egy szál gitáron a dalt, a közönség fejében az egész dal szól. Nekem nem kell eljátszani a dobtémát, vagy az Ahogy elképzeltem gitárszólóját, csak körbejátszom az akkordsorát. Mégis mindenkinek a fejében megszólal az egész zenekar.

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

Ha ilyen sokszor újraértelmeztek már egy-egy dalt nem vetődik fel a gondolat, hogy másképpen kellett volna rögzíteni, más szerkezettel, más megközelítéssel?

Úgy van, hogy egy dalnak nagyon sok létformája van. A nagy kérdés pedig az, hogy megtalálod-e a dal mondanivalóját és formáját. Minden dalunk változik, fejlődik, ahogyan mi magunk is. Egy lemez, mindig a zenekar akkori mondanivalóját mutatja meg, így aztán sosem gondoltam még arra, hogy bármelyik dalt már másképp rögzítenék

.

Mi a helyzet a kocsmakoncertekkel, miért volt szükség arra a formára?

 A kocsmakoncert eredője voltaképpen az, amiből korábban a Szentimentálé nevű dolog lett. Ha úgy tetszik a kocsmakoncert egyfajta szentimentálé koncert is. Mindig érdekel minket az, hogy mi történik akkor, ha a dalokat lecsupaszítjuk akusztikus verzióra. Ezen élmény hiánya szülte most a kocsmakoncerteket.

 

Ugyanazon dalok forognak, mint a hangos, zajos koncerteken?

A Szentimentálé dalok, csomó vendégdal, meg persze, azok a dalok, amiknek nincsen még akusztikus lenyomata.

​

Beckek dalokat nem játszotok?

Nem, úgy hiszem, hogy a bezzegakurvabeckek egy olyan ügy, ami nélkül nincs ma 30Y. Nagyon nehéz megcsinálni egy teljes zenekarral, mert négy embernek kellene úgy együtt működnie, ahogyan mi ketten tesszük az öcsémmel. A Beckek-et szeretjük megőrizni annak az intimitásnak, ami akkor volt, mikor Zaza és én a próbateremben véletlenszerűen állandóan találkoztunk. Kettesben zenélgettünk, improvizálgattunk, amiből aztán egy lemez állt össze. Amikor pedig elmentünk felvenni azt a lemezt, akkor alakult ki az a 30Y, ami most az. A Beckek lemezt négyen vettük fel és nem ketten.

​

Mi ez a nagy őszi A38-as ügy?

Nagyon egyszerű dolgot találtunk ki. Azt képzelem, hogy a 30Y-t mi nem csupán egy zenekarnak látjuk, hanem valamiféle fenoménnak, létező entitásnak. Annyi mindent csinálunk,: zenélünk írókkal, írunk dalokat színházaknak, sokféle szerepben vagyunk jelen. Az apró dolgok elkezdtek összejátszani, rengeteg emberrel kerülünk interakcióba, akik mind-mind alkotó művészek. Szeretnénk megmutatni, bemutatni azokat az embereket, akiket mi ismerünk, szeretünk és elismerünk. Azt akarjuk, hogy lássák a hajón a pécsi író barátainkat, akiknek a szövegeit a pécsi színész barátaink olvassák fel. Azt szeretném, hogy Takács Béla kiállítson, Pamuki Krisztián videó installációkat csináljon, hogy a nagyszerű színpadi fényeseink csináljanak workshop-ot, amiből tanulhatnak a fiatalok. A színészek hozzák el az előadásaikat, legyen egy nap, ami a Made in Pécsről szól. Olyan fiatal pécsi zenekarokat hozunk el, akik nagyon tehetségesek. Szeretnénk megmutatni az embereknek, hogy nézzétek a pécsi rock and roll még mindig létezik, csak éppen nagyon elfedi a népnemzeti lakossági hip-hop, aminek semmi köze, ahhoz a pécsi zenéhez, amit mi pécsi zenének látunk, vagy gondolunk.

(Részletes program itt)

​

Van valamiféle küldetéstudatotok, miért gondoljátok szükségszerűnek ezt?

Nem küldetéstudatnak mondanám, sokkal inkább felelősségnek. A népszerűségünk egyben felelősséget is jelent. Szeretnénk teret adni olyan ügyeknek, amik szerintünk manapság fontosak. Szeretnénk, ha volna egy hét a hajón, amikor bárki megérezheti milyen az a pécsi élmény, amikor mindenhol pécsi szál van. A falakon, a dalokban, a színpadon, mindenhol.