A Konyha életében a Nagyszínpad-os szereplés volt egyfajta mérföldkő. Hogyan álltatok neki a versenynek, milyen elvárásaitok voltak?

Szepesi Matyi.: Nagyon örültünk annak, hogy bekerültünk az elődöntőbe. Évek óta figyeltük a versenyt, láttuk hogy nagyon jó publicitást kap ez által egy-egy zenekar, megismerheti egy olyan kör is, akik eddig nem figyeltek fel rájuk. Alapvetően nem versenyként fogtuk fel, mert szinte mindenkit személyesen ismertünk már régóta. A Konyha első dalaiban G. Szabó Hunor dobolt, aki a Qualitons frontembere és Jónás Vera Expremient dobosa - ahol ráadásul a mi dobosunk, Márkó szokta helyettesíteni. Vera és a Dope Calypso is volt többször vendégünk, Lóciék pedig mint kiderült, ott voltak a legutóbbi lemezbemutatónkon, a közönség soraiban. Amikor megvolt az első hivatalos “eligazítás” a verseny kapcsán, olyan érzés volt, mint amikor a régi iskolás osztálytársakkal találkozol a gimis beíratkozáson. Az egész versenynek megmaradt ez a baráti hangulata.

​

Főleg a döntőben volt ez érezhető, amikor a Mörk produkciója alatt a többi döntős felment a színpadra!

Sz.M.: Igen, az egy nagyon szép pillanat volt. Boldog vagyok, hogy a részesei lehettünk az idei Nagyszínpadnak!

​

Érzitek valamilyen hatását ennek a fajta televíziós, média jelenlétnek?

Sz.M.: Megvan a hatása, egyre több a megkeresés. Eddig is közvetlen, bensőséges hangulata volt a koncertjeinknek, most meg mintha valami nagy zengető pedállal meg lenne tolva a kétszeresre (nevet).

​

Hosszabb távon mit szeretnének ebből megtartani?

Sz.M.: A Konyha alapvetően koncertzenekar, szeretnénk minél több helyre eljutni, ahol még eddig nem jártunk - ezen az úton a Nagyszínpad nagyon jó mérföldkő volt.

​

Győrben volt nemrég egy egyszálgitáros ested. Tervezel dalszerző esteket, ahogyan a pályatársaid is?

Sz.M.: Magamtól nem szervezek ilyet, csak felkérésre játszom egyedül. Sosem volt a fejemben, hogy milyen szuper lenne egyedül zenélni. Gyerekkoromban sokszor játszottam azt, hogy magamra zártam a szobaajtót és elképzeltem, hogy a barátaimmal ott zenélünk - nyakamban egy felhúrozatlan, piros bolgár gitárral, amit egy farsangra kaptam. Világéletemben zenekarban gondolkodtam, aztán két éve meghívtak az A38 hajó egy dalszerzői sorozatára, akkor játszottam először szólóban. Azóta hívnak, évente 4-5 hasonló koncertem szokott lenni.

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

Mi adja a műsor gerincét?

Sz.M.: Alapvetően a Konyha dalok. Győrben a közönség kért Magashegyi dalt is, meg is szenvedtem vele. (nevet) Az tény, hogy tök jó hangulata van ezeknek az esteknek, de nekem mégsem annyira komfortos mint egy zenekaros koncert.

​

Van oka ennek a diszkomfort érzetnek? Vagy ez esetleges, mikor hogyan esik egy ilyen koncert?

SZ.M.: Érdekes, mert Győrben például nagyon jól éreztem magam, csak sokkal jobban izgulok egy-egy ilyen est előtt, mint máskor. Nyilván azért, mert itt mindenki csak rám figyel és nagyobb a felelősség. Tipikus példa, hogy a Konyhában, amikor én épp hangolok, akkor a többiek egy “fél lépést előrelépnek” és szórakoztatják a közönséget. Egy egyszál gitáros estnél pedig több a beszélgetés, az interakció. Nincs igazán ambícióm arra, hogy egyszemélyes zenekar legyek, egyszer-egyszer jólesik, de nagyjából ennyi. Plusz, ha vidéken történik mindez, akkor 6-8 óra eltelik, javarészt egyedül.

​

Azon gondolkoztál már, hogy ha a Konyha ilyen ívben halad tovább, akkor a Magashegyivel együtt lehet-e csinálni? Van-e olyan pont kijelölve, ameddig vihető párhuzamosan?

SZ.M.: Nem, attól, hogy a Konyha ennyire reflektorfénybe került ez a kettő ügy jól tud működni egymás mellett. A Magashegyibe már úgy hívtak meg 2011-ben, hogy a Konyhában láttak engem, egymás után játszottunk egy fesztiválon. Hol könnyebb, hol nehezebb ezt kezelni, de pontosan tudják a magashegyisek, hogy a Konyha nekem mennyire fontos. Ez nyilván sok esetben inkább management kérdés is, egymás köreit nem zavarjuk. Ami a belső erőforrásokat illeti: mindkét banda mögött csapatmunka folyik, de teljesen más a szerepem a két zenekarban. A Konyhában én vagyok a dalszövegíró és eddig a zenei alapötletek is javarészt tőlem jöttek. A Magashegyi Undergroundban sokkal inkább egy háttérben működő, zenész és háttérfolyamat-összetartó vagyok. Ilyen értelemben mindkét zenekarba energiát kell tenni, ez természetes, de más-más ambícióimat tudom kiélni.

​

Mi a terv a Konyhával idén ősszel?

Sz.M.: Októberben lesz egy nagy koncertünk az A38-on, arra elég sok különleges dologgal készülünk. Nagyon bejött a fúvósokkal való közös zenélés, a nyári fesztiválokra is vittük már őket magunkkal, de már az új dalok esetében is számolunk velük. Azt gondolom, hogy zeneileg már elég jól áll a negyedik lemez.

​

Máris?

SZ.M.: Nagyon termékeny időszakunkat éljük, a szövegíró agyam az, ami kicsi türelmet kért. Nézegettem nemrég a telefonomban, hogy a januári első próbákon összeraktunk egy fél lemezt zenei ötletek szintjén és azóta meg hozzátettük a másik felét. Lett egy pár új hangszerünk, ami tök inspiráló mindig. Nekem lett egy kis billentyűm, és egy másik gitárom is. Sosem tanultam billentyűzni, autodidakta módon próbálom megfejteni, megtanulni. Van egy csomó dalötlet, ami már billentyűn született, izgalmasak ezek a 60-as 70-es évekbeli Rhodes, Clavinet soundok. Dani pedig elképesztő módon kicombosította a házi stúdióját amellett, hogy vett egy nagyon érdekes hathúros basszusgitárt, amit utoljára a hatvanas évek végén használtak, akkor sem sokan.

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

Az új dalok előkerültek már a fesztiválokon is?

Sz.M.: Amíg nincsenek kész szövegek, addig nem tesszük az új dalokat színpadra. A meglévő szöveg ötleteknél úgy érzem, hogy nagyon hasonló úton haladok, mint az előző lemeznél és ezt nem szeretném. Azt szeretném, ha a szövegek ne ugyanazokat a köröket fussák, és még gyűjtögetésben vagyok e tekintetben. A mi zenekarunknál elég fontos rész a szöveg és most úgy érzem, hogy kell még érnie az ötleteknek. Viszont ami ezen a mostani szűrőmön átmegy, az biztos hogy erős és oda lehet tenni a legkeményebb Konyha szövegek mellé.

​

A fogkefe, mint kép sem villan fel koncepcióként?

Sz.M.: Azt szeretném, ha lennének ugyanilyen erős motívumok, csak mások. Jó a kérdés, mert azt szeretném, hogy ne mindig a fogkefe legyen. Sok metaforikus dolog van nálunk, amiket nem akarok túlhasználni. Izgasson engem is annyira a folyamat, meg a szövegek megszületése, mint amit a közönségnek ad a végeredmény. Nekem is nagyon katartikus, amikor egy olyan szöveget írok, ami belőlem egy darab és lerakom. Fontosabb ez nekem annál ez, minthogy mindig ugyanazokat a dolgokat tegyem le az asztalra.