SOUNDCITY:SZEGED

azt mondják, senki nem szeret igazán senkit.
én nem tudom, próbáltam eldönteni,
miközben minden kinti zaj elcsendesült,
de ahogy az éjszaka, a macska is
a mellkasomra kuporodott,

és én nem akartam megérinteni,
mert abban a kuporodásban,
te voltál benne.

a boltban a polcról csak
a legszükségesebbeket: tej, kenyér, tojás.
bevásárlólistát már rég nem hordok magammal,
nekem arról is te.
hazafelé másik utcán mentem,
nem azon, ahol együtt cipekedtünk,

nem akartam a macskakövekre lépni,
mert a macskakövekben is,
te voltál benne.

valahol a hegyeknél lovak vágtáztak el,
és vágtájuk szürke visszhangot vert
a falon lévő repedésekben.
eltelt így két óra, amíg
mindent elintéztem:
feltettem a vizet forrni,
elindítottam a mosógépet,
kicseréltem a macskaalmot.
eltelt két óra, de lehetett volna két hét is,
míg behunyt szemmel jártam,

nem akartam a falon levő repedésekre nézni,
mert az összes repedésben is,
te voltál benne.

aztán elindultam,
de tükörbe nem néztem, még
egy elrontott smink emlékét se lássam.
színek, hangok, gyereknevetés
egy közeli játszótérről,

de a levegőbe nem akartam beleszagolni,
mert egy eltévedt illatban is,
te voltál benne.

azt írtam az utolsó üzenetemben,
hogy rendben hazaértem,
pedig akkor még azt se tudtam biztosan,
hol fogok majd aznap elaludni.
és ahogy a válaszodra vártam,
az út megnyúlt előttem, a házak tetejéig pedig,
ha lábujjhegyre álltam, se láttam el.
egy kavics tompán a lábamhoz ért,

de ahogy a lábamtól elgördült, nem akartam ránézni,
mert abban a gördülésében is,
te voltál benne.

mentem a hegyeknek háttal, és eszembe jutott,
hogy talán tényleg senki nem szeret igazán senkit,
mert ott volt az a rengeteg fa,
a szétszórt kövek,
a fű a talpam alatt,
az erdő szúrós de kellemes illata,
az a kényelmes idegenség,

és végre nézhettem bármire,
mert már semmiben sem voltál benne.

 

Fotó: Kozák Máté